[ Pobierz całość w formacie PDF ]
Nem fárasztom tovább, grófnQ nézett zavartan kísérQjére,
miután elhagyták az üzletet. Én még elmegyek néhány ékszerészhez,
bizonyságot kell szereznem. Nem tudom elhinni, hogy anyám
hagyatéka utánzatokból áll. Annyira szerette Qket, soha nem akart
megválni tQlük. Amikor pénzszqkébe kerültünk, és kértem, hogy
valamit adjon el, erélyesen visszautasította, hogy ilyet tegyen.
Talán éppen azért nem akarta rászánni magát, mert tudta, hogy
értéktelenek. ElképzelhetQ, hogy azért állította Qket valódinak, mert
ezáltal baj esetén biztos tartaléknak tqntek, s így megnyugtatta a
kisasszonyt.
Irtózatos érzés szállta meg Rosemarie-t. Arca hamuszürkére vált,
szeme rémülten meredt a grófnQre.
Az idQs hölgy jól látta kétségbeesett lelkiállapotát. Ritkán érzett
együtt másokkal, de most elfogta a szánalom. Ez persze nem gátolta
meg abban, hogy elQnyére fordítsa a helyzetet. Máris terveket
szövögetett, miképpen használhatná ki a fiatal nQ szorultságát.
EgyelQre azonban hallgatott errQl.
Mindenképpen meg kell bizonyosodnom az igazságról húzta ki
magát elszántan Rosemarie elmegyek más ékszerészekhez is.
Elkísérem bólintott a grófnQ, mivel felpiszkálta kíváncsiságát,
hogy milyen további fejlemények várhatók.
Nem kívánom arra kényszeríteni, hogy ismét ilyen kínos
jeleneteket kelljen végignéznie sóhajtotta a leány.
Badarság, én cseppet sem éreztem kínosnak. Maga viszont annál
kínosabb helyzetbe kerülhet, ha egyedül kísérli meg áruba bocsátani a
hamis ékszert.
Természetesen csak azért kínáltam fel eladásra, mert meg voltam
gyQzQdve a valódiságáról vörösödött el Rosemarie. Most, miután
kétely merült fel ezzel kapcsolatban, magától értetQdik, hogy senkit
sem akarok megtéveszteni vele, csak megvizsgáltatom.
Ne izgassa fel magát a szavaim miatt! felelte higgadtan az
asszony. A jó szándék vezérelt. A szívemen viselem a sorsát, nem
szeretném, ha egyedül járkálna. Most azonban már kocsit fogadunk, és
azzal vitetjük magunkat egyik ékszerésztQl a másikig.
Így is történt, Rosemarie szó nélkül engedelmeskedett. Dermedten
bámult maga elé.
A második ékszerész ugyanazt a felvilágosítást adta, amit az elsQ; a
harmadik és negyedik úgyszintén. A grófnQ türelmesen hajtatott egy
ötödikhez is, aki elismételte a kollégái által mondottakat.
Rosemarie-nak végre be kellett látnia, hogy az anyai örökség
értéktelen. Mivel éppen az elsQ üzletben ajánlott bolt elQtt haladtak el,
az idQs hölgy megállította a kocsit.
Kérdezze meg ettQl az embertQl, mennyit ad az utánzatokért!
-tanácsolta a leánynak.
Rosemarie ellenkezés nélkül szót fogadott. A kereskedQ a
grófnQvel folytatott hosszas alkudozás után kétezer lírát kínált, a
leány azonban nem tudta rászánni magát az eladásra. Még gondolkozni
akart.
Letaglózva, összetörten tért vissza kísérQjével a panzióba. Az öreg
hölgy aggódva sandított rá. Eléggé ismerte az embereket, hogy
megállapíthassa, Rosemarie kétségbeesése nem színlelt.
Élettapasztalata révén könnyen a dolgok mélyéré látott, és feltételezte,
hogy Rosemarie anyja nehéz anyagi helyzetbe kerülhetett, s
valószínqleg hitelképességének fokozása érdekében viselte a hamis
ékszert, amelyrQl pontosan tudta, hogy értéktelen.
A leány mindenesetre elnyerte a tetszését. A szemlátomást ártatlan,
tapasztalatlan teremtés pénztelensége következtében kétségbeejtQ jövQ
elQtt állt. EbbQl akart Rosenberg grófnQ hasznot húzni persze
magában másképp fogalmazott.
Magamhoz veszem ezt a szerencsétlen, ifjú hajadont gondolta ,
ezért még hálás lesz nekem.
Rosemarie szívszorongva nézett a holnap elé. Mivel az ékszer hamis,
nem maradt semmije. A kétezer líra, amit az utánzatokért kaphat,
hamar elfogy. Mihez kezd azután?
Megsemmisülten köszönt el a grófnQtQl.
ElQször próbáljon lehiggadni, kisasszony, békéljen meg a
tényekkel! biztatta Rosenbergné. Ha megnyugodott, keressen fel a
szobámban, én addig megfontolom, miben segíthetek.
Köszönöm az együttérzését, méltóságos asszony! csókolta meg
az aszott kezet a leány. Igaza van, össze kell szednem a
gondolataimat. Az utóbbi idQben csapás csapás után ért, s most földre
sújt, amit ma megtudtam. Nemcsak az rázott meg, hogy fillér nélkül
maradtam, hanem azt sem tudom felfogni, hogy a mama hamis ékszert
viselt.
Nono, manapság több utánzatot hordanak, mint hinné. Egyszóval,
ha megnyugodott, jöjjön át hozzám!
Ezzel elváltak.
Rosemarie bezárkózott kis szobájába, s egy fotelba ejtette az
ékszerekkel teli kézitáskát. P maga egy másikba omlott, és kivörösödött
szemmel bámult a semmibe.
Mi lesz így belQle?
Megrohanta a jövQtQl való félelem. Üres kézzel nézett farkasszemet
a nélkülözéssel.
Sokáig ült nyomasztó kétségbeesésben, és hasztalanul próbált
rendet teremteni elméjében.
Végül talpra vergQdött, levette kalapját és kesztyqjét, s kiemelte a
ládikát a kézitáskából. Ujjait végigfuttatta az ékszerekén, és a múltba
révedt. Hogy tündökölt mindig a mama, mikor elegáns nagyestélyiben,
felékszerezve forgolódott az elQkelQ társaságban! Hányszor
megcsodálták az ékszereit.
Hirtelen eszébe jutott, hogy az anyja milyen kurtán-furcsán
leintette, amikor egyszer szóba hozta, hogy az árukból nyugodt otthont
teremthetnének maguknak.
A mama bizonyára tudta, hogy nem valódiak. Ez a gondolat
gyötörte leginkább.
Felzokogva helyezte vissza az ékszerdobozt a nagy, nádfonatú
utazóládába, s eközben meglátta a két könyvet, amelyet korábban
rakott ki belQle. Kezébe vette Qket, kíváncsian felütötte a vastagabbikat,
és ráeszmélt, hogy az anyja naplója.
Tétován lapozgatott benne. Vajon elolvashatja-e? Ekkor pillantása
az alábbi mondatokra esett:
Ebben a naplóban kívánom megörökíteni mindazt, amit átéltem és
elszenvedtem. Leányom egy napion kiolvashatja ezekbQl a sorokból,
hogy minden cselekedetemben a jövQje iránti aggódás vezérelt. Nem
akartam, hogy éheznünk és fáznunk kelljen.
EttQl megnyugodott. Tehát neki szól az írás. Felébredt benne az
érdeklQdés talán ezeken a lapokon választ talál emésztQ kérdéseire.
Végre tisztán akart látni.
Rogyadozó térddel támolygott a fotelhoz, leült, és olvasni kezdett.
Hiába várt azonban megkönnyebbülést attól, amit megtudott,
Elkerekedett szemmel, rémülten bámulta a szavakat, amelyek az anyja
tolla alól kikerültek. Döbbenten ismerte fel, micsoda színjátékot
folytatott a családapa halálától kezdve az asszony, miképp terelte
vigasztalan helyzete hamis útra az életét.
Sajgott a szíve a mama szenvedései miatt, arcát újra meg újra lángba
borította a szégyen, amikor anyja fondorlatos módszereirQl olvasott,
melyeket a pénzszerzéshez ismételten felhasznált, és világossá vált
elQtte, hogy mi végre kellett a hamis ékszer. Feldúltan, reszketve
lapozott egyre tovább, s minden egyes bejegyzéssel jobban elnehezedett
a szíve. Kiáltani szeretett volna kétségbeesett fájdalmában, elöntötte a
szégyen, amiért évekig álságos pénzkölcsönökbQl élt.
Végül eljutott az utolsó oldalakhoz, ahol Saltenné beszámolt az
estérQl, melyen Rosemarie eljegyezte magát Fred Rittnerrel.
Tompa nyögés szakadt fel keblébQl. ÉgQ szemmel és elszorult szívvel
olvasott tovább míg meg nem tudta, miért tagadta meg beleegyezését
Magnus Rittner az öccse kézfogójához. Tehát ezért szakított vele Fred
[ Pobierz całość w formacie PDF ]